2009. augusztus 14., péntek

Retikül


A tegnap elkészült kösztümhöz szerettem volna egy új táskát. Egyetlen kritériumot szabtam csak, hogy vajszínű legyen, mint a szandálom. Az elmúlt két napban rengeteg üzletet végigjártam, de sajnos mindenhol csak a most divatos, hatalmas táskákat lehet kapni.
Irdatlan kofferek, mindent elnyelő bugyrok, óriási csatok és széles vállpántok. Nos, ez az én rokokó kabátkámhoz nem illik.

Ma délután feladtam a keresést és beszaladtam a közeli méteráru boltba.
Örömömre pont olyan taftot kaptam, mint a kabát, és szerencsére vanília fagyi színűt. Vettem belőle fél métert, hazarohantam és nekiláttam.

Nem csináltam még ilyet, illesztgettem a centiméter szalagot, a vonalzót, összeállítottam és saját anyagával kibéleltem az egészet. Hiába ragasztottam be mindkét réteget a legvastagabb ragasztós közbélésemmel, nem lett elég merev. Az íróasztalfiókban találtunk néhány merev, színtelen genothermet (köznapi nevén: nylon bugyi) és abból is csúsztattam kettőt a két selyemréteg közé, úgy tűnik, ez valamelyest megoldást jelent. A táska két oldalába trapéz alakú betétet szabtam, ami megadja kinyitáskor a benyúlási bőséget.
A dekoráció volt a legkellemesebb része a varrásnak. Van itthon mindenféle selyemszalagom, szép gombjaim, ezeket pakoltam rá, kötöttem masniba, de a párommal ezt a díszítést találtuk a legjobbnak. Saját anyagából egy csíkot behajtogattam, levasaltam, a táskafedő két szélébe belefogtam és kézzel összevarrtam.
Most utólag úgy gondolom, hogy készülhetett volna bele kis zseb púdernek, esetleg elütő színű
bélés, de majd legközelebb. A következőhöz beszerzek vastag kartonpapírt is!
Most örülök, hogy lesz mit a hónom alá csapni holnap.

Nincsenek megjegyzések: